Stratégiai együttműködés a Magyar Fejlesztési Bankkal
A 2020-as év rendkívüli helyzeteket, hatalmas kihívásokat tartogatott alapítványunk számára is, mégis egy nagyon sikeres évet tudhatunk magunk mögött. Mit jelent számunkra a siker? Csapataink több mint 4200 bajba jutott beteg gyermeknek segítettek 2020-ban is. Rengeteg odafigyelést, törődést kaptunk, kapunk Önöktől, amelyekért nem tudunk elég hálásak lenni. A tavalyi évben is rengeteg új támogatót, családapát, családanyát, szenzációs embert ismerhettünk meg, akik különböző módon, de segítik alapítványunk működését.
Egy ilyen szenzációs emberekből álló csapat támogatását is sikerült elnyernünk 2020-ban. Az MFB – Magyar Fejlesztési Bank csapata büszkén köteleződött el alapítványunk mellett, hogy kiteljesíthessük küldetésünket. Az MFB által nyújtott pénzügyi támogatással részt vállalt a bank az új gyermekrohamkocsi megvásárlásában.
A stratégiai együttműködés keretén belül az MFB segítségével 2021-ben szeretnénk elindítani az országos, laikusoknak szóló képzésünket, szeretnénk újabb szakmai kiadványokat megjelentetni és kollégáinknak, bajtársainknak újabb magas színvonalú szakmai kongresszust, képzéseket szervezni.
Milassin Levente, az MFB Marketing és Kommunikációs Igazgatója a következőket mondta alapítványunkról: “A Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat tevékenysége, szakértelme és hitelessége ebben a nehéz időszakban is példát mutathat és erőt adhat mindenki számára.”
Az MFB egy rövid videófilmet forgatott alapítványunkról, amely itt megtekinthető.
Hálásan köszönjük a MFB kiemelkedő támogatását! Hatalmas öröm számunkra, hogy egy stratégiai együttműködés keretén belül számíthatunk a pénzintézet segítségére. A Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat valamennyi bajtársa, dolgozója nevében köszönjük a bizalmat!
Az MFB-vel lehetséges!